Atópiás dermatitisz, ekcéma
Ez egy veleszületett hajlam alapján kialakuló, viszketéssel, száraz bőrrel járó krónikus bőrgyulladás. Jellemző a bőr sérülékenysége és bizonyos immunrendszerbeli eltérések miatt a külső irritáló anyagokra adott fokozott gyulladásos válasz.
Az atópia nem csak a bőrt, de az egész szervezetet érinti. A bőrgyulladás mellett gyakori tünete még az asztma, ételallergia, felnőttkorban a vegyi anyagokra és fémekre adott allergiás bőrreakció, légúti allergiák (poratka, parlagfű).
A civilizáció fejlődésével a betegség előfordulása egyre gyakoribbá válik. Jelenleg csaknem minden 5. csecsemő atópiás hajlammal születik.
A csecsemőkorban még gyakori ekcémás tüneteket (arcon, fejbőrön, fülek mögötti régióban) később a törzsre lokalizálódó, „foltos” jellegű gyulladás váltja fel. Ovis-kisiskolás korban már a hajlati tünetek a jellemzőek, míg felnőttkorban a száj- és szájkörnyék illetve a kézekcéma a típusos.
A kisgyerekek többsége már 3 éves korra „kinövi” a betegséget, de előfordul az is, hogy csak felnőttkorban jelentkeznek először a bőrtünetek.
Mivel a tünetek legfőbb jellemzője a bőr fokozott víz és zsírvesztése, valamint az ebből adódó viszketés, ezért az otthoni bőrápolásban is ennek kiküszöbölése az elsődleges feladat.
Ezért javaslom, hogy
- az ekcémás gyermekeket inkább zuhanyoztassák, ne fürdessék,
- a fürdetővíz ne legyen túl meleg,
- mosakodáshoz ne használjanak bolti tusfürdőket, csak gyógyszertárban kapható mosakodókrémet vagy olajfürdőke,
- a bőrt naponta ápolják szintén gyógyszertárban kapható, vagy orvos által felírt testápolókkal,
- kerüljék a műszálas és gyapjú ruházatot, puha pamut anyagok viselése célszerű,
- az uszodák klóros vize erősen irritálhatja a sérülékeny bőrt, ezért úszás után testápolózás szükséges,
- ha viszketés és bőrpír jelentkezik, forduljanak orvoshoz, ugyanis a vakaródzás fokozza a bőrgyulladást, ezáltal a viszketést. A tünetek erősödő körforgása egy váladékozó, beszűrt bőrgyulladáshoz vezethet, ami különböző vírusok és baktériumok, gombák megtelepedését segíti,
- az erősen viszkető bőr miatt a gyerek kialvatlanná, frusztrálttá válhat, ami az iskolai képességeit és a szülő-gyerek viszonyt is ronthatja.
A kezelésben ma már szélesebb a lehetőségek tárháza. A helyi gyulladáscsökkentő (kortikoszteroid) készítményeket is folyamatosan fejlesztik, és ma már elérhető olyan készítmény, melynek nincsenek mellékhatásai. Kifejlesztettek egy nem szteroid gyulladáscsökkentő készítményt is, mely mellékhatás nélkül, kifejezetten a bőr gyulladásos immunsejtjeire hatva fejti ki a hatását.
A viszketéscsillapító készítmények is széles választékban állnak rendelkezésünkre. A különböző gyógykozmetikumok pedig a viszketéscsillapító helyi szerektől a bőr saját lipidtermelésének fokozásán keresztül számos jótékony hatással rendelkezhetnek.
Súlyos esetekben lehetőség van fototerápiára (nem Bioptron lámpa!), belső gyógyszeres kezelésre is.
Soha ne a szomszéd tanácsai alapján, főleg ne más részére felírt készítményekkel kezeljék gyermeküket, inkább időben kérjék szakorvos tanácsát!
Gyors kereső
Kozmetológia
Esztétikai kezelések
Műtétek
Új kezelési lehetőségek
Betegségek, kezelések
Árak
Kapcsolat